Zárcsere Zárszerviz Dierre zárcsere viro zárcsere Sab zárcsere CR ZÁRCSERE Eltört Kínai ajtó kilincs
Zárcsere 0-24 Hívjon hogy jól zárjon a napja!

06-70-2000-400

Email:
zarszerviz24@gmail.com

Zárcsere XXI. kerületben helyi szolgáltatótól

Zárcsere 23. kerület
Zárcsere Budapest XXI. kerület Csepel ❤ területén gyors szolgálati jelleggel elérhető!
Számtalan helyzet adódhat amely zárszerviz szolgáltatás megrendelését igényelheti a nap folyamán, hiszen az élet helyzetek és a zárak, zárbetétek nem várják meg míg
szabadidőnk lesz a probléma forrásainak megszüntetésére!

Olyan szolgáltatóra lesz szüksége aki jártas a zárjavítás és a bejárati ajtó zárcsere kivitelezésében!

Cégünk immáron húsz esztendeje veszi ki részét a biztonsági ajtó zárcsere munkálataiból!

Ez idő alatt óriási mennyiségű feladatot láttunk el megrendelőink számára az 5 ponton záródó ajtó zárcsere kérdésétől kezdve a biztonsági zár szerelés munkálatain át akár az elromlott zár kinyitása volt a feladat!

Egy biztos.

Egyetlen ügyfelünk nem maradt nyitott illetve zárt ajtók mögött a megrendelés után!
Zárcserékkel kapcsolatos zolgáltatásaink 21. kerület területén munkaidőben érhetőek el és telefonon vagy e-mailban történő megrendelés után akár egy órán belül realizálhatóak.
 
Zárcsere XXI. kerület területén érdekli?
Foglaljon időpontot egy kattintással: +36 70 2000 400
Küldjön képet a zárszerelés kérdésével:
 

Zárcsere 21. kerület szolgáltatásaink

 
  • zárcsere
  • zárnyitás
  • zárszerelés
  • zárszerviz
  • zárjavítás
  • biztonsági ajtó zárcsere
  • hisec ajtó zárcsere
  • 5 ponton záródó ajtó zárcsere
  • műanyag ajtó zárcsere
  • lakatos zárcsere
  • biztonsági zár szerelés
  • bejárati ajtó zárcsere
  • elromlott zár kinyitása
  • zárbetét cseréje kulcs nélkül
  • azonnali zárcsere
  • +36 70 2000 400 
 

Miért válasszon minket a zárszerelés területén?

 
Munkavégzésünk pontos, gyors, megbízható és szakszerű. Kimondottan versenyképes árakon tudunk dolgozni a zárcsere területén, felmérésünk szerint legtöbbször a versenytársainknál olcsóbban.

Többletköltségeiket azzal küszöböljük ki, hogy szerviz autóink 100% lefedettséggel tartalmazzák öt zárbetét gyártóinak palettáit ezért nem kell feleslegesen időt és pénzt pazarolnia a megfelelő védelmi eszközök beszerzésével.

Felkészültségünk a zárszerelés tartalmában magas-fokú így egyedi prezentációnkat hallgathatja meg Önnél a helyszínen mit is gondolunk a védelmi rendszerévél kapcsolatban illetve a hiányosságokat világítjuk meg.

Azok az ügyfelek akik hittek bennünk a mai napig nem kerültek egy betörési kísérlet szemszögébe, nem mellesleg az elmúlt évek alatt kialakított termék rendszernek köszönhetően garanciális munkák sem adódott.

Ez a statisztika azt mutatja, hogy egyedi elképzelésünk a biztonságtechnikáról igenis jól működik!
 
Zárcsere árak érdeklik?
Foglaljon időpontot egy kattintással: +36 70 2000 400
Küldjön képet a zárszerelés kérdésével:
 
 

Zárbetét csere és annak fontossága az otthonunk területén

 
Zárszerelés XXI. kerület szolgáltatásai manapság a legfontosabb tényező mikor családunk és értékeink védelméről beszélünk, az elveink alapján amit több éve követünk és talán ezért van mára a legtöbb megkeresésünk a témában, nem más mint hogy az ajtója biztonsági szintéjhez ajánlunk eszközt melynek szerkezete így ellenállóbb és biztonságosabb lehet!

Persze számba kell venni néhány tényezőt amely a bejárati ajtó zárcsere esetén felmerülhet.
Zárbetét minőségi szintje, kulcsok száma, és nem utolsó sorban az ellenállás a külső behatásokat figyelembe véve.

Ezek alapján tehát egy silány minőségű ajtóhoz nem rendelünk a legdrágább zárbetétekből mert egyedül önmagában egy minőségi zárbetét sem tudja megvédeni értékeinket!
Az elmúlt évtizedben mindenki a tehette felújított, átalakított, így számos bejárati ajtó került le cserélésre melyek többsége a Hisec biztonsági ajtó vagy a műanyag ajtók szektorából került beszerzésre.

Ez a terület a legkomolyabb fenyegetettségnek van kitéve, hiszen egy Hisec ajtó álkulccsal míg egy műanyag ajtó befeszítéssel nyitható ki!

Ezt a betörök tudják és keresik!

Ezért a Hisec ajtó zárcsere elengedhetetlen a biztonság fokozásának érdekében!
Műanyag ajtó zárcsere feladata is fontos hiszen egy új lakás átvételekor az építtető vagy a régi tulajdonosnál, albérlőnél maradhatott kulcs másolat így akár ezen személyek meg
dézsmálhatják megtakarításait vagy részben vagy akár egészben.

Ezért a műanyag bejárati ajtók esetén másod zárak kialakítását tartjuk szem előtt, hogy egynél több záródási pont legyen a műanyag ajtón természetesen a régi elavult zárbetéteket is magasabb biztonságtechnikával ellátott termékkel kell pótolni,
hogy az még ellenállóbb legyen az illetéktelen behatolókkal szemben.

Zárcsere munkálatoknál fontos szem előtt tartani, hogy milyen eszközzel védjük meg a zárbetétet hiszen a zárbetét mint eszköz van jelen így csak az ajtó egy vagy akár több pontján reteszeli az záródási pontokat.

Sokan nem tartják fontosnak hogy kilóg az ajtóból a zárbetét pedig a biztosítók előírása meghatározza, hogy 3 milliméternél nem nyúlhat túl az ajtólap síkján a zárbetét méretezése.
Ez egy fontos lépés a betörések elkerülése érdekében hiszen már ebben a fázisban el dőlhet kiből lesz áldozat egy betörés terén.

Pajzsokkal erősíthetjük vagy takarhatjuk el a kilógó zárbetéteket, vagy zárcsere esetén megfelelően optimalizálhatjuk a zárak méretét a zárszerelő segítségével.
Ha a zárszerelés folyamata által a cilinder takaró lemeze csavarozható kívülről, sokszor már biztosak lehetünk benne hogy a biztonság nagy részét elbuktunk mert azt az illetéktelen behatolók is le tudják csavarozni és már is hozzáférnek a zárbetéthez és akár zártöréssel ki is nyithatják ajtóinkat.

Természetesen elérhetőek a piacon magasabb minőséggel ellátott zárbetétek amelyek ellen állnak a zártörésnek, ám az nem az alap kategóriák közötti árban találhatóak.
A másik nyitási módszer a maghúzás művelete melynek során a zárbetét rotor részét egy speciális szerszámmal kihúzzák és ajtó nyitható még akkor is ha az több ponton záródik hiszen a zárbetét feladata csak a záródási pontok reteszelése.

Ezt a módszert csak mabisz ötös és hatos minősítéssel ellátott biztonságtechnikai eszközök alkalmazásával lehet kivédeni.

Számtalan lehetőség tárul fel az Ön értékeinek védelmével kapcsolatban ám csak egy tapasztalt zárszerelő tudja megfelelően kivitelezni a zárcsere munkálatait a fentiekben felvázolt lehetőségek alkalmazásával!

Ezért ajánlunk magas minősítésű biztonságtechnikai és zárástechnikai eszközök telepítését mert csakis ezek egységes felépített rendszere állíthatja meg az illetéktelen behatolókat az értékeinkkel szemben.
 
Érdekli műanyag ajtó zárcsere XXI. kerület területén?
Foglaljon időpontot egy kattintással: +36 70 2000 400
Küldjön képet a zárszerelés kérdésével:
 
 

Zárcsere házilag is elvégezhető

 
Bizonyára többféle képen megfogalmazhatók, csoportosíthatók azok a kondicionált zárcsere tevékenységek melyek a biztonságos otthon kialakítását értelmiségi munkává teszik. 

Ezt a műveletet bárki elvégezheti a szomszédtól kezdve, a baráton keresztül átívelve a gondnokig esetekben saját magunk mi is. 

Ám tisztában kell lennünk azzal a ténnyel is, hogy ezen munkálatok hiányosak!
Hiányosak mégpedig biztonságtechnikailag!

Míg a felhasználók többsége éli az életét s amikor zár csere előtérbe kerül megpróbál mindenki logikusan gondolkodni, hogy túl járjon az illetéktelen behatoló eszén sokszor kihagy nagyon sok sarkalatos zárástechnikai pontot!

Ennek az oka a tapasztalatban rejlik!

Cégünk nap mint találkozik olyan esettanulmányokkal amelyek rá kényszerítik a zárszerviz munkatársait arra, hogy minden lehetséges körülményre fel kell készülni a jövőben a bejárati ajtó zárcsere szempontjainál!

Amíg a szomszéd vagy a rokont aki segítség képen látja el a munkálatokat nem érdekli, hogy az Ön ingóságai vagy családtagjai milyen biztonságban hajtja le fejét a pihenéshez addig a zárszerelő akár ötször nagyobb biztonságot tud adni a munkához hiszen tudja és ismeri a lehetőségeket amelyek egy egy zárbetét cseréjénél szóba jöhet!

Továbbá azt gondoljuk, hogy a piacon található termékek sokasága silány minőségű, ráadásul az áruk miatt kecsegtetőek lehetnek ezért egy barkácsbolti eladó nem feltétlenül tud szakmai tapasztalatot hozzá adni az Ön biztonságához inkább tesz hozzá az üzlet forgalmához nagyobb százalékban.

Ezért a biztonsági ajtó zárcsere műveletét nem bíznám a fent nevezett személyek egyikére sem!
Hiszen a befektetésre szánt forrásinkat sem a szomszéddal vitatjuk meg hová és milyen módon érdemes elhelyezni, hanem bankban tevékenykedő magas szaktudással rendelkező munkatárs segítségét kérjük.

A zárcsere is befektetés a jövőbe!
Hogyan és milyen módon tudjuk védeni a reálértékeinket a lakásunk területén.
 
Biztonsági ajtó zárcsere XXI. kerületben érdekli?
Foglaljon időpontot egy kattintással: +36 70 2000 400
Küldjön képet a zárszerelés kérdésével:
 

Zárcsere egy zárszerelő szemszögéből

 
Nap mint nap ezen területen foglalatoskodunk az elmúlt évtizedek alapján, mikor valami újdonságot megpillantunk, mikor a gyártók meghívást biztosítanak számunkra egy egy új termék megjelenésekor, összevetjük a lehetséges kimeneteleket és tapasztalataink alapján döntünk minden ügyfelünk egyedi, személyre szabott biztonságáról!

Mára olyan kiforrott előnyöket élvezhet a zárcsere kivitelezésünk által, hogy munkáink után a betörők nem járnak vendégségbe és garanciális tevékenységünk a munkáink 0,01% a.

Ennek eredménye az, hogy szakembereinket a zárcsere területén a tények, tapasztalatok, igazságok kényszerítik arra, hogy biztonságos otthont teremtsenek ügyfeleink köré!

Minden esetben ajánlatot teszünk a lehető legjobb biztonságtechnikai megoldásokra melyek anyagszerkezetükből, minőségi eltérésükből eredően hosszú távon tudják biztosítani mind az értékvédelmet mind a működést legyen szó akár a biztonsági Hisec ajtó zárcsere megrendeléséről, vagy egy több ponton záródó műanyag ajtó zárbetét cseréjéről.

Természetesen azok számára is tudunk biztonságot nyújtani akik nem tudnak magas összeget szánni erre a területre de mindenképpen biztonságos életteret akarnak maguk köré alkalmazni, minden termékünk a Magyar biztosítók által minősített termékek.

Helyszíni szemlénk során minden estre felkészítjük ügyfeleinket a lehetséges problémák forrásáról, és rávilágítunk a biztonság hiányosságainak résére.

Tanácsaink megfogadása, ajánlataink kivitelezése nagyban befolyásolja a lehetséges betörési kísérletek kimenetelét!

Sokszor találkozunk olyan megkereséssel amely azt a célt szolgálja, hogy a régi kulcs ne nyissa az új zárbetétet. Zárszerelőink ezzel tíz olyan problémát tudnak felsorolni amely szintén fontos ebben a témában ám sok megrendelő nem is hallott még ilyen eredetű problémákról a zár csere során. 

Egyszerű elhatározás kérdése volna csupán a biztonságos otthon kialakítása, amelyet kezdhetünk egy zárcsere folyamatával is, ám ha ez elmarad akkor csak saját magunkat hibáztathatjuk mert a saját biztonságunk nem ért annyit, hogy egy szakemberrel konzultálva kialakítsunk magunk köré egy élhetőbb biztonságos otthont.
 
Érdekli hogy XXI. kerületben a zárcsere mennyibe kerül?
Foglaljon időpontot egy kattintással: +36 70 2000 400
Küldjön képet a zárszerelés kérdésével:
 

Zárcsere alkalmazása a mindennapokban

 
Egy biztonsági zár szerelés akkor alkalmas, ha új lakásba költöztünk esetleg az ajtó kiváló minősítésű de a zárbetétek alacsony biztonsági fokozattal rendelkeznek. 
Egyes esetekben már zárcserével megvédhetjük, és távol tarthatjuk az illetékteleneket értékeink és szeretteinktől. 

Ez nagyban függ az ajtóink állapotától és minőségi egységétől.
Különböző esetetekben azért kell zárcserét végrehajtani, mert több értéktárgyat vagy személyes eszközöket halmozunk fel otthonunkban, amelyek nagyobb értékeket képviselnek és évtizedek alatt gyűjtötték össze 
őseink ám egy óvatlan pillanatban a betörők azonnal eltulajdoníthatják!

Vajon figyelemmel kíséri az ingóságai értékének változásait?

Fontos szót ejteni arról a tényről, hogy egy egy ingatlan földrajzi elhelyezkedése, és korszerűsége miatt az elmúlt években akár 50% ér többet!

Az itt jelen lévő eszközök, elektronikai cikkek, sportolást elősegítő eszközök, de még a bútorok ár érték aránya is változott ez idő alatt!

Mivel az értékek magasabb minőségben és menyiségben vannak jelen az ingatlan területén ezért egy több tíz éves zár már nem tudja megfelelően megvédeni azt!
Ilyenkor érdemes a magas minőségű zárak felé kacsintani amelyek hosszú távon biztonsággal töltik meg a lakótér védelmét.

Megjegyzem, erre kevesebben figyelnek oda általában már betörés után alkalmazzák ügyfeleink a magasabb biztonságtechnikát.

A legtöbbször a biztosító feltételeit sem ismerve gondolják, hogy majd az megtéríti a kárukat.
Felhívom a figyelmét arra a tényre ha az Ön bejárati ajtó zárja nem Mabisz minősített vagy nem felel meg az előírásoknak akkor a kárkifizetés kis mértékű lehet!
Amennyiben így károsulttá válik abban az esetben a betörés értéke és a kárkifizetés értéke között legalább egy minőségi zárcserét igényelhetett volna de vannak olyan esetek ahol 10 db
jó minőségű zárat lehetett volna a kár értékéből megvásárolni!

Minden ügyfelem azt kéri ezen esetek többségében, hogy olyan biztonságtechnikai és zárástechnikai folyamatokat alkalmazzunk, mellyel ezt a jövőben nem lehet elérni a betörést!

Gondoljuk végig mennyi idegeskedést és problémát spórolhatunk azzal meg, ha előre gondolkozunk és egy kis plusz kifizetésével a jobb minőséget választjuk!
 
Bejárati ajtó zárcsere XXI. kerületben érdekli?
Foglaljon időpontot egy kattintással: +36 70 2000 400
Küldjön képet a zárszerelés kérdésével:
 

Zárcsere áltaunk nyújtott előnyei

XXI. kerület Csepelen végzett zárjavítás szolgáltatásaink szükségesek, ha a régi zárbetét már megkopott esetleg tönkrement úgy hogy az zár már nem is működik, új lakásba költöztünk,
elhagytuk kulcsainkat, ellopták kulcsainkat, oda adtuk valakinek és az lemásolta, új albérletbe költöztünk.

Szolgáltatásunk a nap bármely szakaszában jól jöhet gondoljunk csak bele mekkora segítség az ,hogy  egy rosszakarónkat fél órán belül távol tarthatjuk, a frissen vásárolt lakásunkban egy órán belül csak a mi kulcsunk működhet a régi már nem, ha ellopták kézi poggyászunkat iratainkkal együtt 30 percen belül biztosíthatjuk ,hogy a régi bejárati ajtó kulcsok már nem működő képesek.

Sorolhatnánk még oldalakon keresztül kinek milyen előnye születhet egy zárbetét csere műveltből egy biztos hátránya nem!

Zárszerelés szolgáltatásunk a biztonság fokának mértékegysége, feladata minden esetben az ügyfél meglévő ajtaján és annak záródási pontjain a legmagasabb biztonságtechnika alkalmazása minden igényt kimerítően. 

Az értékeink, családunk megóvása nagyon fontos pontja életünknek, hiszen ezért dolgozunk az év legtöbb napján. 

Ebben tudunk segíteni az innovatív zárcsere szolgáltatásunkkal melyben nap mint nap részt veszünk, növelve ezzel a tapasztaltainkat, kizárva azt a lehetőséget és tévhitet mely szerint a betörök mindig egy lépéssel előrébb járnak bárkinél!

Milyen védelemre van szükség?  
Mi segítünk a tervezésében!

Kérjen ajánlatot mennyibe kerül a zárcsere?
Foglaljon időpontot egy kattintással: +36 70 2000 400
Küldjön képet a zárszerelés kérdésével:

Zár csere 21. kerület megrendelésénél a kiszállás díjtalan!


Ám megrendelése kötelezettséggel jár!
Amennyiben a zárszerelés munkálatait megrendeli telefonon ezzel elismeri, hogy cégünknek kiadással járó tevékenységet ajánl!
A kiadások a munkatársak óra díjából, a szerviz autók kilométeres kopási költségeiből,
és a két fél közötti távolságból adódnak amely üzemanyag használattal jár!
Amikor Ön megrendelés után 15 perccel vissza mondja a bejárati ajtó zárcsere kivitelezését akkor kiszállási díjat számítunk fel amely 8.000 forint + áfa költséget tartalmaz
a fenti költségekre vetítve.

Amennyiben a munkát tőlünk rendeli meg ezt a pontot megrendelésével elfogadja!

Kérem, hogy erősítse meg szándékát a zárszerviz igénybevételével kapcsolatban és ne minket okoljon ha ezzel a költséggel számolnia kell.
Köszönöm megértését.
         

Forgalmazott termékeink:


 Assa abloy Cisa zárbetétek Cr-T cambio zárak
Dierre zárak Kale zárak Keso zárak 
Viro zárak  Mauer zárak Mottura zárak 
Mul-T-Lock zárak  Iseo zárak  Tesa zárak
 
Zárcsere 0-24 Hívjon hogy jól zárjon a napja!

06-70-2000-400

Email:
zarszerviz24@gmail.com

Cím:
Baka Csoport Kft.
1135 Budapest, Lehel utca 22. B. ép. 8. em. 2
asz: 24330522-2-42