Zárcsere Zárszerviz Dierre zárcsere viro zárcsere Sab zárcsere CR ZÁRCSERE Eltört Kínai ajtó kilincs
Zárcsere 0-24 Hívjon hogy jól zárjon a napja!

06-70-2000-400

Email:
zarszerviz24@gmail.com

Elzett zárak,Elzett zárcsere

Első tulajdonosa  László Zoltán győri iparos által 1919-ben alapított László Zoltán Fémárugyár egyéni cég volt, melynek termelése Győrben folyt, Budapesten csak kereskedelmi kirendeltsége és bemutató részleg működött.
 
Az Elzett cég kisipari vasáruk gyártásával foglalatoskodott,majd fokozatosan állt rá a bútor- és épületzárak gyártására, a tulajdonos-alapító szabadalmaira alapozva.
1929-ben a gazdasági világválság megtörte a cég fejlődését, sőt, László Zoltán vállalata fizetésképtelenné vált.
 
Ezután alapította meg  V. kerületi Véső utcában az Elzett Vasárugyár Rt.-t, amely egy komplex családi vállalkozásként a Győri gyár és a Budapesti kereskedelmi képviseletet kapcsolta össze.
 
Az 1930-as évek elején gyorsan felfutott az értékesítés, 1935-ben a termelést átköltöztették a Bence utcában megvásárolt telekre, a Váci út közvetlen közelébe.
A gyár gyorsan növekedett, a kezdeti körülbelül 300 munkásból 1944-re már 790 lett, a második világháború utáni újjáépítés hatására felfutó kereslet pedig 1250 fő fölé emelte a munkáslétszámot.
 
A céget 1948-ban államosították, és 1964 végéig Elzett Vasáruház néven működött tovább, amikor összeolvasztották a több fémipari tömegcikket gyártó vállalatból összevont Fémlemezipari Művekkel, amely ekkor felvette az Elzett nevet.
Ettől kezdve a soproni és sátoraljaújhelyi gyárak már továbbra Elzett márkajelzéssel gyártották termékeiket.
 
1984-ben az igen eltérő profilú vállalatokból álló Elzett Fémipari Műveket feloszlatták, az angyalföldi gyár felvette az Elzett Gyár- és Lakatgyár Rt. nevet. 
Megtartották az Elzett nevet eközben a soproni és sátoraljaújhelyi gyárak is, ma előbbi az Euro-Elzett és Elzett Sopron cégekben, utóbbi előbb Certa, majd máig Roto  Vasalat kereskedelmi Kft. néven él tovább, külföldi cégek leányvállalataként.
 
A Budapesti  gyár is külföldi tulajdonba került, 2001 óta Kaba Elzett Zrt. néven működik tovább.
 

Elett Termékek

Legismertebb termékeik a 751 zárbetét család mely minden mai napig gyártott bejárati ajtó méreteiben kompatibilis.
 
Zárrendszerek kialakításához nem ajánljuk mert biztonságtechnikai elhelyezkedése a piacon található termékekhez képest alacsony szintű.
 
Erre a célra a legmegfelelőbb Elzett termék a Nova zárbetét család mely minden igényt kimerítően felhasználható akár fő kulcs rendszerekhez akár zárrendszerekhez.
 
A piacon talán legtöbbet használt termék még az 700 zártest mely kettős reteszelés végez és a legrégebben alkalmazott zár típus úgynevezett
Wertheim zár.
 
Gyári csomagolásban 2 db kulccsal mellékelve azonnal pótolható termék.
 
A következő termék 3392 is sok bejárati ajtóban megtalálható főleg lakótelepeken mely egy nyelvel reteszeli a kilincs és a záródási pontot.
 
Ez esetben sok panasz érkezik hozzánk,hogy ajtó kell nyitni mert a fent
nevezett terméknek eltörik a nyelve.
 
Igen ám de a felhasználók zöme nincs tisztában azzal,hogy ezt a típust nem szabad a kilincs lenyomásánál a kulccsal egyidejűleg használni.
 
Ilyen esetekben eltörik a nyelvet mozgató rugó és akkor jön el a ELZETT
szerviz szolgálatunk ideje.
 
Belső szoba ajtó zárak Elzett 3381, 3411, 3410/c  típusú zárak melyek a beltérben használatosak kettős reteszelést végeznek fogazott kulccsal, hozzáteszem még mindig sok helyen található bejárati ajtókban ami különösen kirívó és felhívás egy betörésre.
 
Az Elzett 3420, és  4320 termékek cilinder működtetésű kettős reteszeléssel ellátott termék is bejárati ajtó zár családjába tartozik mely átalakítás nélkül pótolható a régi szabvány típusokkal szemben.
 
Elzett 709 zártest bejárati ajtók zárására alkalmazható kettős zárlatú cilinder működtetésű zártest mely belső szerkezetében csapda található ezért
nehezebb a nyitása a fent nevezett típusoknál.
 
Az alumínium és vas szerkezetek zárására alkalmazott termékek az 3397, és  3397 görgős változata utóbbinál a görgő mélysége állítható.
 
A többpontos ajtózárak Elzett 3477, és a Multisoft néven futó termékek négy illetve őt ponton reteszelik a bejárati ajtókat melyek kialakítása lehet műanyag vagy fa szerkezetű.

Elzett zárcsere szolgálatunkról

Elzett szerviz szolgálatunk a helyszínen elhárítja minden nemű zárproblémákat mely adódhat kulcs elvesztéséből,a nyelvek töréséből ,a rugók töréséből esetleg betörésből adódóan.
 
Elzett rászegező zár amely többnyire bejárati ajtó kisegítő felső zárként alkalmazható amely belül forgató gombos kívülről kulccsal zárható kettős reteszelés végez,ezekhez a termékekhez illeszthető egy külső fej amely magasabb biztonságtechnikát képvisel.
 
A fent nevezett termék paletta megtalálható szerviz autóinkban ezért Budapest területén belül egy órán belül elhárítjuk Elzett zár meghibásodásból adódó problémákat.
 
Módunkban áll társasházak bejárati ajtóinak Elzett zárbetétjét kulcsra kódolni ez esetben nincs szükség zárcsere szolgáltatásra mert a régi kulcsokhoz kódolunk egy új zárbetétet.
Sok esetben annyira kopottak a kulcsok ,hogy a kódolás már már lehetetlen ez esetben zárcsere a megoldás.
 
Az Elzett kulcsok másolását is megrendelhetik a zárcsere szolgáltatás egybekötésével.
 
Rejtett költségek nélkül fix áron dolgozunk éjjel akár nappal érdeklődjön a kiajánlott munka ellenértékéről.
 
Elzett zárcsere szolgáltatásunk bővülése teret nyitott a társasházi illetve zárrendszerekkel ellátott ingatlanok ellátásában.
 
Termékskáláink és tevékenységünk bővült az Elett zárbetétek azonosra kódolásával és már meglévő zárbetét alapján kulcs készítését is lehetővé tettük.
 
Ebben az esetben a társasházban lévő kiosztott számtalan kulcs megszüntetése nélkül a kulcsa kódolunk egy új zárbetétet a megfelelő méretben így a tulajdonosok használhatják a régi kulcsokat melyeknek cseréje igen költséges lehet.
 
Sok esetben a régi kulcsok elhasználódása miatt lehetetlen az Elzett zár kódolása hiszen a kopás is belekerül  a csapok illesztésekor a zárbetétbe így lesz olyan felhasználó akinek a kulcsai megfelelően működnek és akad  majd olyan felhasználó akinek a kulcsai nem működtetik a zárbetétet.
 
Ezért ajánljuk egy egy zárrendszer készítésekor, hogy egy eredeti Elzett kulcsot tegyenek félre és a másolást minden esetben arról készítsék.
 
Elzett kulcsok megfelelő másolása is elengedhetetlen mert a gépek kopásából adódóan a második illetve harmadik másolat már esetekben alig vagy egyáltalán nem működteti a zárbetétünket.
 
Cégünk vállalja a fent nevezett kulcsok szakszerű és pontos másolását, azonosra kódolását, és zárrendszerek ki alakítását. 
 
Rejtett költségek és kiszállási díj nélkül fix áron végezzük munkáinkat melyekre garanciát biztosítunk.
 
Mi vagyunk a nyugalom és biztonság kulcsa,hívjon hogy jól záródjon a napja!
 
Az  Őn ELZETT ZÁRCSERE csapata!

Elzett zárcsere áltaunk nyújtott előnyei

Az értékeink, családunk megóvása nagyon fontos pontja életünknek, hiszen ezért dolgozunk az év legtöbb napján. 

Ebben tudunk segíteni az innovatív zárcsere szolgáltatásunkkal melyben nap mint nap részt veszünk, növelve ezzel a tapasztaltainkat, kizárva azt a lehetőséget és tévhitet mely szerint a betörök mindig egy lépéssel előrébb járnak bárkinél.
 
Milyen védelemre van szükség?  Mi segítünk a tervezésében.
 
Vegye először is számba az életéhez legfontosabb tárgyakat, eszközöket. 
Rögzítse egy papírra mire van szüksége és melyik tárgy, ereklye nélkül tud majd tovább élni. Mikkor a listával elkészült vegye figyelembe, hogy lehetséges, hogy ezen tárgyak nélkül folytassa tovább az életét.
 
A fikció amivel élőaltunk egy élet helyzet, de bármikor előfordulhat, hogy a tervezett értéktelenség beállít és megnehezíti minden napjainkat. Zárcsere szolgáltatásunk rávilágít a biztonságtechnikai hiányosságokra  és utat mutat az zárcsere területén egy fejlett zárástechnikai vonalra amely a tapasztalatunkat tükrözi.
 
Profi zárcsere szolgáltató munkatársunk a technika minden szegmenséből megvalósítja a biztonságos otthon légkörét, melynek elsődleges védvonala a bejárati ajtó.  Ne felejtse, otthona védelmében, velünk biztonságban együttműködve védekezzen szaktudásunkkal!
 

ELZETT ZÁRCSERE 06 70 2000 400 NON STOP

 

Képek

Elzett zárcsere
 
Zárcsere 0-24 Hívjon hogy jól zárjon a napja!

06-70-2000-400

Email:
zarszerviz24@gmail.com

Cím:
Baka Csoport Kft.
1135 Budapest, Lehel utca 22. B. ép. 8. em. 2
asz: 24330522-2-42